Drakensang - The Dark Eye

Játék típusa: Hack'n'Slash RPG
Fejlesztő: Radon Labs
Kiadó: dtp entertainment AG
Platform: PC, Xbox360
Kibocsátás dátuma: 2009. február 18.
Galéria a HUNosítókTeam oldalán: Drakensang - The Dark Eye galéria
Hivatalos honlap: www.drakensangus.com
Magyar rajongói oldal: www.hunositokteam.weboldala.net/jatekok
(még nem aktív)
Projektben részt vesz: Ardea, Deer, RAMy (grafika), tehasut
(videó, betűkészlet), Tóth Gábor, Rocsik Zoli

 

Az igazat megvallva csak azért kezdtem el játszani ezzel a játékkal, mert átvettem Rocsik Zolitól a fordítását és szerettem volna pontos képet kapni róla...

Az első benyomások
Nem tudom, hány olyan ember van, aki mind a Baldur's Gate 2, mind pedig a Silverfall + EA játékkal is játszott, de nekem mindenképpen az az érzésem, mintha a Drakensang a kettő keveréke lenne. A karakterek létrehozása, a fejlszetésük, a harcrendszer és a használati tárgyak alkalmazása szakasztott a BG2 mása, míg a játék grafikája és az irányítás a Silverfallból "való". Én személy szerint idegenkedem a körökre osztott harctól (amit ezen opció kikapcsolhatóságával próbáltak a fejlesztők a magamfajta ember számára elfogadhatóvá tenni), de a grafikája - főleg az ún. "high resolution pack", azaz a nagyfelbontású csomag telepítése után - rendkívül jó minőségű egy ilyen játékhoz képest...

A játékos karakterek
Fő karakterünk létrehozásakor bővelkedünk a lehetőségekben, s még azokat is testre lehet szabni. Itt mindenki talál a kedvenc stílusának megfelelőt. A fejlesztése azonban annál nagyobb erőfeszítést és odafigyelést igényel. A tulajdonságok még az egyszerűbb kategóriákba tartoznak. Képzettségekből azonban rengeteg van, ami egyrészt nagy szabadságot ad, másrészt szétforgácsolhatjuk a karakterünket, ha nem figyelünk oda.
A pontszerzés kissé rafinált módon történik: a szintlépéskor kapott tanulópontokból tanulhatunk új képzettségeket, míg az egyéb módokon szerzett kalandpontokkal fejleszthetjük a tulajdonságokat és a meglévő képzettségeket. Minél magasabb szinten vagyunk egy adott képességben, annál több kalandpontba kerül a fejlesztése.
És ha ez még nem okozna elég fejtörést, a magunk mellé vett útitársak fejlesztését is magunknak kell elvégeznünk az általa szerzett pontokból. Ezért ügyelnünk kell arra is, hogy mindenki a maga képességeihez mérten kapjon feladatokat (pl. Etikett, Rábeszélés vagy Csábítás stb. sikeres használata), mert így juthat egy karakter plusz kalandpontokhoz.

Néhány hetes játék után
A grafika továbbra is nagyon kellemes; szép, ahol szépnek kell lennie, nyomasztó, ahol ez a cél, a karakterek a lehetőségekhez képest egész egyediek, nem untatnak minket "klónok" tucatjai.
A történet remek! Maguk az események magával ragadják az embert, a kíváncsiság hajtja előre, hogy milyen fordulat is vár rá a következő pályán. Az eseményeket jól adagolva osztották be a teljes játékvilágot, hogy mikor melyik vidéken mennyi időt kell eltöltenünk. A mesét izgalom, borzalom, ármány és harcok szövik át, némi humorral fűszerezve. A karaktereknek annyi mondanivalójuk van, hogy rendszerint elfogyaszthatunk mellette egy gyors vacsorát, vagy egy zacskó gumicukrot. Főleg az tetszik, amikor egy ember úgy kezdi a mondókáját, hogy "Á, nem tudom, mit is mondhatnék erről...". Nem kell aggódni, kitalálja!
A változatos jellegű és tartalmú küldetésekkel ellentétben a harcok, vagy az olyan feladatok, ahol meg kell küzdeni egy sor ellenféllel, borzalmasan egyhangúak. Kihívást jelentenek persze, de szerintem akkor is túlsúlyban vannak az adott küldetésekhez képest. Vegyük például amikor le kell mennünk egy barlang mélyére, ahol egy főellenség vár ránk. Az odafelé úton egyre több és egyre erősebb kisebb ellenségek özönlenek el minket olyan szinten, hogy legalább az egyik útitársunk biztosan meghal (a magunkkal vihető max. 3 főből). A főellenség harcot pedig - ha rossz taktikát választ az ember - jó, ha egy karakter túléli. (De persze nem feltétlenül kell nekem hinni ezen a téren, mert én rossz stratéga vagyok, ha "okos" harcról van szó.) Na, miután sebeinket nyalogatva elindulunk visszafelé a küldetés teljesítése után, kifelé menet még egyszer ugyanannyi - és ugyanolyan! - ellenséggel kell megküzdenünk! Ez számomra rettentően unalmas volt és nem csekély rossz ízt adott ennek az amúgy egész jó kis játéknak. Néha pedig feltűnően ostoba módon hozták össze a csatateret, a csapdákat és a játék "MI"-jét - főleg, ami a mi útitársainkat illeti.
Azt még egyszer kiemelem, hogy maga a történet nagyon tetszett a maga több szálon futó kuszaságával, a szenzációs Rakorium (a szórakozott varázslózseni) alakjával, a szép tájaival és ötletes küldetéseivel.

Zárszó
Már alig várom, hogy újra játszhassam magyarul! (Csak az a sok unalmas hadakozás ne lenne benne...) :-)